2011. szeptember 12., hétfő

Vége a nyárnak

  Eljött a lecsó-eltevés ideje, múlt szombaton főztünk is egy nagyobb adagot, ami készen már nem is volt olyan sok. Hat kis dobozzal tudtunk lefagyasztani, de az is nagyon jó lesz majd ínségesebb időkben.
 Vasárnap jöttek Á-ék, M.balláról hazafelé útjukban betértek ebédelni. Megmutatták a legutóbbi UH
videót. Hétközben nemigen történt semmi érdemleges, É-vel pénteken sk-oltunk, majd szombaton este
beszélgettünk. Szerdán voltak az irodával csapatépítő BBQ-n, ahol ők fogták ki a halat,pisztrángot,
megsütötték, megették. Csütörtökön volt táncolni, be is lépett az egyesületbe.
  Pénteken megvolt az első kóruspróba az új szezonban,mindjárt tanultunk is egy új művet, Sibeliust, aki
többek közt arról nevezetes, hogy a nagybátyja Turkuban lakott /meg amúgy a finnek
nagy nemzeti, világhírű zeneszerzője./
 Szombaton  apa presbiteri konferencián volt itt helyben, én pedig lazán végeztem a házi munka aktuális
feladatait, du. pedig az erkélyen élveztem a búcsúzó nyár utolsó meleg sugarait /békésen sziesztázó macs
kákkal körülvéve/ Vasárnap de.a szokásos ebédfőzés, majd du. - kihasználva a talán utolsó szép napos
vasárnapot - elmentünk a Vörösmartyba, ettünk egy somlóit, sétáltunk a belvárosban, vettünk néhány
újságot, végül  a Velencei-tó felé kerülve jöttünk haza. Elüldögéltünk egy kicsit a strandon, ahol még elég sokan voltak, napközben tiszta nyári hangulat lehetett. Szinte sötét este lett, mire hazaértünk, pedig még
fél nyolc sem volt.Itt be lehetne tenni a fényképet, ami a tó fölött lemenő napról készült, de még nincs feltöltve.





Most már feltöltöttem, meg van örökítve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése