2012. április 24., kedd

Az igazi nyaralás - 2.nap





      A szombati megérkezés és a kiadós alvás után vasárnap reggel csodás verőfényes napra ébredtünk. Olyan volt a hangulata, mint régen, iskolás koromban, vakáció idején. Nem volt csörgő óra, sietős készülődés, feladat, felelősség, csak a napsugár és a csend, némi madárcsicsergéssel vidámítva.
       Férjuram már persze előbb felkelt, kiült a teraszra, olvasott egy kicsit, várta, hogy felébredjek.
       Aztán csodásan, ráérősen megreggeliztünk, a 2 terasz közül a naposabbat választottuk, élveztük a meleg napsütést és kilátást a környékre, a sok zöldre és a fehér házakra. Majd összeszedelőzködtünk és elindultunk felderíteni a várost.
       Néhány perc múlva, 2-3 körforgalom után már bent is voltunk az óvárosban. Ügyesen leparkoltunk az egyik kis ferde utcában az egyetlen üres helyre. Albufeira fekvése az ilyen magamfajta alföldi születésű ember számára igazán érdekes : a tengerrel párhuzamosan emelkedik a hegy, nem túl magas, de azért hegy, egészen közel a vízhez, így előbb fel kell menni az emelkedőre, hogy aztán legurulhassunk a part felé. Ennek megfelelően az utcák is természetesen föl-le kanyarognak és persze többnyire egyirányúak. Ahol egy kicsit nagyobb sík felület van, no ott van a főtér. Igazán hangulatos a belváros, különlegessége a hegybe vájt alagút, ahol a bevásárló utcából közvetlenül a strandra lehet kijutni ( csak gyalogosan) Ha pedig valaki nem megy le a főtér felé, hanem fentről akar a strandra jutni, mehet a lépcsőn, vagy pedig lifttel - mert az is van. Beszáll a nyaraló az utcán a liftbe, és hipp-hopp, kiszáll a strandon.
Az alagút a strandra
Kilátás a vendéglőből
      Kicsit sétálgattunk a központban, ahol természetesen egymást érik a különböző kis üzletek és vendéglők. Be is ültünk egy kis étterembe, fent a part fölött, szép kilátással a tengerre. Szeretjük a halakat és a tengeri herkentyűket, kihasználtuk az alkalmat és természetesen ilyesmit rendeltünk - grillezett szardíniát és tintahalat salátával. ( Ha itthon is ilyen koszton élnék és annyit gyalogolnék, mint nyaraláskor szoktam, nem lenne baj a súlyommal.)
      Ebéd után szépen leballagtunk a strandra, leheveredtünk és élveztük az édes semmittevést. Körülöttünk zajlott az élet - gyerekek futkorásztak, labdáztak, homokvárat építettek - a szülők mindenféle nyelveken kiabáltak utánuk ( leginkább francia, angol, német, de szlávot is hallottam, érdekes, magyart nem, pedig magyarok mindenhol szoktak lenni ) Nem volt olyan tömeg, mint főszezonban , nem volt zavaró, inkább megadta a strand hangulatát. Nagyon szeretek ellazulva heverészni a meleg homokon, a fényben, az ember feloldódik  a borús, lehangoló napok után, megpróbál feltöltekezni energiával testileg-lelkileg. Szárazföldi lény vagyok, de órákig el tudom nézni azt az irdatlan nagy vizet. Régebben olvasni szoktam a strandon ( is, mint mindenhol - villamosmegálló, vonat, orvosi váró - de most már inkább nézelődöm, az élet sokszor érdekesebb, mint az írott változata.)
szikla a strandon
     Már lefelé ballagott a nap, amikor hazafelé indultunk, majd a teraszon vacsorázva vártuk meg, míg besötétedett.(Mint a moziban, a romantikus filmekben szokás. Nagy kár, hogy már nem vagyunk húszévesek.)