2012. április 5., csütörtök

Egy kis történelem

 Az előző bejegyzés romantikája után következzen egy kis ismeretterjesztés. Hol is vagyunk? Albufeira Portugália egyik legismertebb, legnépszerűbb nyaralóhelye, amelynek nemcsak vidám, csillogó jelene, hanem komoly múltja is van. A történeti leírások úgy szoktak kezdődni, hogy már a régi görögök is... Itt azonban még korábban kezdődött a történet : archeológusok szerint Albufeirát már a bronzkorban is lakták, de aztán telt-múlt az idő és jöttek a főniciaiak, a görögök, a karthágóiak, majd  a rómaiak. Ők Baltumnak nevezték. Az idők során egyre nőtt a város, fejlődött a civilizáció, vízvezeték is épült, amelynek egy része még ma is fennáll.
 Aztán meghódították az arabok, a neve is az arab Albuheira szóból ered, ami lagúnát jelent. Az arab uralom alatt is fejlődött a város, többek között új mezőgazdasági módszereket vezettek be ( azelőtt csak halászattal foglalkoztak )

 A régió keresztény meghódítása a XII.sz.végén kezdődött, majd III.Afonso király uralkodása alatt, 1249-ben űzték ki a mórokat és lett a város Portugália része. I.Manuel király kiváltságokat adott a városnak  (1504.augusztus 20-i Charta ), s azóta a város saját jogszabályokat hozhat, melyek akár el is térhetnek az ország többi részén érvényesektől.
 A XX.sz.-ban, az 1960-as években kezdett a turizmus központjává válni, sok szálláshely épült mind a városban, mind a környező hegyekben. Ma már évente kb. 5 millió turista érkezik. ( Az állandó lakosok száma kicsit több mint 13000 ) Ebből is látszik, hogy fő bevételi forrása turizmus és a kereskedelem, a vendéglátás. Napnyugta után Albufeira központjában megelevenednek az üzletek, éttermek, bárok, mind igyekeznek megfelelni a turisták sokféle igényének, így megtalálható minden stílus - az autentikus portugáltól az ír pub-ig. Ez a szórakozás-orientált terület a "Strip". Aki nem vágyik ilyesfajta időtöltésre, az is megtalálja a kedvére való helyeket a városban, leginkább az óvárosban. Itt a történelem formálta a szűk utcákat, a régi, jellemző stílusú házakat, amelyek őrzik a régi arab építészet hagyományait ( fehér , meszelt falak, belső udvarok)


  Sok régi alapítású templom található a városban, de mindegyiket újjá kellett építeni a nagy  1755-ös földrengés után, ezért a stílusuk eklektikus ( leginkább barokk és Manuel-stílusú )


 Részletesen nem írok ezekről, csak felsorolom a főbb látnivalókat : Igreja Sant'Ana, Igreja Matriz, Igreja de Sao Sebastian, Da Torre Medronheira, Hermitage de Nossa Senhora de Guia, Misericordia kápolna, St, Vicente emlékmű

4 megjegyzés:

  1. I have been to Lisbon quite a few years ago :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sally.
      biztosan sok szép emléket őrzöl Lisszabonból, sajnos,mi csak átutaztunk rajta, nem láttunk eleget belőle.
      Köszönöm szépen a hozzászólásodat, örülök, hogy követed a blogomat, nekem is tetszik a tied.
      Üdvözöllek,
      Tilia

      Törlés
  2. Thank you for letting me travel along with you. I have never been here before and seeing these wonderful photos makes me wish I were there.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Carla,
      köszönöm, hogy velem tartottál az utazásban ezen a szép vidéken, remélem, csatlakozol a folytatáshoz is.
      Nagyon szép a blogod, csodálatosak a fotók. Látszik, hogy tényleg ismered és szereted a virágokat, gyógynövényeket.
      Üdvözöllek,
      Tilia

      Törlés