2012. augusztus 7., kedd

Faro - 4.nap

  Ezen a napon keletre indultunk, Faro felderítését tűztük ki célul.  Faro Algarve székhelye, a Ria Formosa laguna mellett fekszik, az ország legdélibb pontja, kb.40000 lakosa van.  Hajdan fontos kikötő volt, ma is van hajókikötője természetesen, de sokkal jelentősebb a légikikötője.  Itt található ugyanis az  a repülőtér, ahová a turisták tízezrei érkeznek évente, hogy aztán 1-2 hétig élvezzék az algarvei nyaralás örömeit.
  A laguna már a paleolit időkben is vonzotta a vándorokat és az akkori időkben jelentősnek számító település alakult ki Ossonoba néven, mely fontos város volt még a rómaiak idejében is. A III. századtól kezdve, a vizigót időszakban püspöki székhely volt.
  A mór uralom alatt is megtartotta státusát, mint az Ibériai-félsziget délnyugati részének legfontosabb városa.
  A IX.században rövid ideig főváros is volt, ebben az időben kezdték a Santa Maria nevet használni. Aztán a város ura egy iszlám "törzsfőnök" lett, akit Hárum-nak hívtak, s innen kapta Faro a nevét ( ezt írják az okos irományok).
  A mórok 500 évig uralkodtak (ehhez képest a mi 150 éves török rabigánk nem is olyan sok), majd 1249-ben a keresztények, III.Afonso seregei foglalták el ( vagy vissza?) . Városfalai is ezekből az időkből valók. 
   Itt létesült az ország első nyomdája, az első itt nyomtatott könyv 1487-ből való.
  A XVI. sz.-ban indult hanyatlásnak, az 1755-ös tengerrengés itt is nagy károkat okozott, bár talán nem olyan mértékben, mint a partvidék többi részén.
  A városba vezető út mellett hosszan sorakoznak a külvárosi ipartelepek, elhaladunk a repülőtér mellett is, aztán az út bevezet a belvárosba, ahol természetesen nem könnyű parkolóhelyet találni. Mi természetesen a hályogkovács biztonságával beálltunk az első szabad helyre, amikor úgy döntöttünk, hogy már elég közel vagyunk a látnivalókhoz, és az autóból kiszállva néhány lépés után a kikötőnél találtuk magunkat. 
  A kikötő felett van az óváros, ahonnan barokkos városkapu vezet le a kikötő közelében lévő főtér felé. Itt áll a Ferreira de Almeida  - neves politikus - tiszteletére állított obeliszk. A parton van a Tengerészeti Múzeum, a tértől keletre pedig a barokk stílusú Irgalmas rendi templom található.
  A bájos óvárosban a  Rua do Município vezet fel a katedrálishoz, mely román és gótikus átmeneti stílusban épült 1251-ben, de az évszázadok során keletkezett sérülések miatt erről már csak a főkapu, néhány oszlop, a kápolna és a torony egyes részletei tanúskodnak. A javított, újjáépített részek az akkori kor építészetének megfelelően reneszánsz és barokk stílusúak.
  A katedrális által uralt tér szélén körben néhány fontos középület helyezkedik el, így a Püspöki palota és a Városháza is, benne a Ferreira de Almeida Múzeum.
  A katedrális mögötti kisebb - III.Afonso - téren van a Régészeti Múzeum és Kőtár, és van még a városban  Szépművészeti Múzeum és Népművészeti Múzeum is, valamint egyeteme is van. 
  Egy érdekesség a város múltjából : Earl of Essex 1596-ban kifosztotta a várost, és a püspöki könyvtárat magával vitte (Azért úgy látszik tudta, mit érdemes elvinni.) Később a könyveket az University of Oxford részére adományozta, most a Bodleian Könyvtárban találhatóak.

Kikötő


Városkapu

Városkapu boltozata

Utcatábla

Utcakép
Katedrális
Városháza


Katedrális a III.Afonso tér felől

Háztetők


Légy üdvözölve, kedves látogató


Utcakép
Régi ház, csempézett burkolattal
Teraszkorlát
Erkélyek
Kispad a ház előtt, egy kis pihenő a hosszú séta után

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése