Az igazi nyaralás - 2.nap

Séta a belvárosban

      A szombati megérkezés és a kiadós alvás után vasárnap reggel csodás verőfényes napra ébredtünk. Olyan volt a hangulata, mint régen, iskolás koromban, vakáció idején. Nem volt csörgő óra, sietős készülődés, feladat, felelősség, csak a napsugár és a csend, némi madárcsicsergéssel vidámítva.

       Férjuram már persze előbb felkelt, kiült a teraszra, olvasott egy kicsit, várta, hogy felébredjek.

       Aztán csodásan, ráérősen megreggeliztünk, a 2 terasz közül a naposabbat választottuk, élveztük a meleg napsütést és kilátást a környékre, a sok zöldre és a fehér házakra. Majd összeszedelőzködtünk és elindultunk felderíteni a várost.

       Néhány perc múlva, 2-3 körforgalom után már bent is voltunk az óvárosban. Ügyesen leparkoltunk az egyik kis ferde utcában az egyetlen üres helyre. Albufeira fekvése az ilyen magamfajta alföldi születésű ember számára igazán érdekes : a tengerrel párhuzamosan emelkedik a hegy, nem túl magas, de azért hegy, egészen közel a vízhez, így előbb fel kell menni az emelkedőre, hogy aztán legurulhassunk a part felé. Ennek megfelelően az utcák is természetesen föl-le kanyarognak és persze többnyire egyirányúak.

     Ahol egy kicsit nagyobb sík felület van, no ott van a főtér. Igazán hangulatos a belváros, különlegessége a hegybe vájt alagút, ahol a bevásárló utcából közvetlenül a strandra lehet kijutni ( csak gyalogosan) Ha pedig valaki nem megy le a főtér felé, hanem fentről akar a strandra jutni, mehet a lépcsőn, vagy pedig lifttel - mert az is van. Beszáll a nyaraló az utcán a liftbe, és hipp-hopp, kiszáll a strandon.

A strandra vezető alagút

Kilátás a vendéglőből

      Kicsit sétálgattunk a központban, ahol természetesen egymást érik a különböző kis üzletek és vendéglők. Be is ültünk egy kis étterembe, fent a part fölött, szép kilátással a tengerre. Szeretjük a halakat és a tengeri herkentyűket, kihasználtuk az alkalmat és természetesen ilyesmit rendeltünk - grillezett szardíniát és tintahalat salátával. ( Ha itthon is ilyen koszton élnék és annyit gyalogolnék, mint nyaraláskor szoktam, nem lenne baj a súlyommal.)

      Ebéd után szépen leballagtunk a strandra, leheveredtünk és élveztük az édes semmittevést. Körülöttünk zajlott az élet - gyerekek futkorásztak, labdáztak, homokvárat építettek - a szülők mindenféle nyelveken kiabáltak utánuk ( leginkább francia, angol, német, de szlávot is hallottam, érdekes, magyart nem, pedig magyarok mindenhol szoktak lenni ). Nem volt olyan tömeg, mint főszezonban , nem volt zavaró, inkább megadta a strand hangulatát. 

Nagyon szeretek ellazulva heverészni a meleg homokon, a fényben, az ember feloldódik  a borús, lehangoló napok után, megpróbál feltöltekezni energiával testileg-lelkileg. Szárazföldi lény vagyok, de órákig el tudom nézni azt az irdatlan nagy vizet. Régebben olvasni szoktam a strandon ( is, mint mindenhol - villamosmegálló, vonat, orvosi váró) - de most már inkább nézelődöm, az élet sokszor érdekesebb, mint az írott változata.

szikla a strandon

     Már lefelé ballagott a nap, amikor hazafelé indultunk, majd a teraszon vacsorázva vártuk meg, míg besötétedett.

 (Mint a moziban, a romantikus filmekben szokás. Nagy kár, hogy már nem vagyunk húszévesek.)

Közbevetés

    Némileg elhanyagoltam szegény blogot, de vannak mentségeim. Egy kicsit beteg voltam, aztán fáradt voltam, aztán lusta voltam, aztán nem értem rá, aztán még ezer más történt. Majd egyszer azokról is írok, hogy ne felejtsem el. Most pedig Portugália következik, mert arra jó emlékezni.

     Portugália területe kb. akkora, mint Magyarországé, a lakosság száma is közel azonos. Az emberek hangulata ott is visszafogott, nem olyan életöröm teli, mint a többi mediterrán országban ( merthogy nem a Földközi-tenger, hanem az Atlanti-óceán hullámai verdesik? Ennek a portugál hangulatnak neve is van, úgy hívják : saudade - magyarra melankolikus elvágyódásnak fordítják. Állítólag ránk is a sírva-vigadás a jellemző.)

    Ezzel aztán a két ország hasonlósága véget is ér, mert mind a földrajza, természetvilága, történelme egészen más. Ezt viszont nem fejtem ki itt részletesen, akit érdekel az ország, úgyis utána néz. Úgyis csak sztereotípiákat tudnék írni, távirati stílusban, azt pedig mi sem szeretjük, ha rólunk úgy gondolkoznak mások. Mi nyaralni voltunk, tehát a déli részén jártunk, ott is a tipikus nyaraló-helyeken, így az ország valódi életébe, történelmi emlékeibe nem sok betekintést nyertünk.

     Algarve - az egykori Nyugat-Andalúzia kellemes klímájú, festői sziklás-fövenyes tengerpart, ahol az utóbbi néhány évtizedben a turizmus fellendülése miatt a  hangulatos falvak  modern üdülőhelyekké alakultak. Szerencsére a parttól távolabb még találunk kevésbé kommerciális,  arabos jellegű falvakat is..

     Földrajzi elhelyezkedése szerint Tunisszal, Szicíliával, Rodosszal fekszik egy magasságban. Évi napsütéses óráinak száma "hajszálpontosan" 3179! (irodalmi adat ), a hőmérséklet ritkán süllyed +10 C-fok alá. (Ezt ellenőriztük, mert egész télen figyeltük az időjárás-jelentésben az ottani értékeket, és mikor egész Európa didergett, ott akkor is  prímán sütött a nap, és tényleg 10 fok felett volt.)

     A 150 km hosszú part 50 üdülőhelye közül a legnépszerűbb Sagres, Praia de Luz, Lagos, Alvor, Praia de Rocha, Armacao de Pera, Albufeira, Faro és Armona szigete.

    Algarve az arabok emlékét őrzi, a Nyugat-Andalúzia nevet is ők adták neki. 538 éven át uralkodtak itt, volt idejük, hogy rányomják bélyegüket a táj arculatára. Érthető, hogy a helyi nyelv egész Európában itt őrzött meg legtöbbet az arab nyelvből. Innen terjedtek el a vízemelő gépek, a gémeskutak, a csempék.

    Jelentős az algarvei nép- és műköltészet, még ma is élnek a népi táncok, a fado, a fandango vagy az ünnepi corridinho, amelyet a lányok fekete ruhában járnak.

   Szinte ideális éghajlatával az országban Algarve a legnépszerűbb úticél. A fő vonzerőt természetesen a hosszan elnyúló, hol homokos, hol bizarr formájú sziklákkal szabdalt és barlangokat rejtő tengerpart jelenti, ahol aztán búvárkodni is lehet és érdemes.
   Az egyéb látnivalókat meghatározza, hogy az országnak ez a legdélebbi tartománya volt a legtovább mór fennhatóság alatt - egészen  a XIII. század végéig, emiatt itt érzékelhető leginkább az arab hatás.