Albufeira - 6.nap

  Nem könnyű  felvenni  a  mese  fonalát,  ha az ember ilyen régen hagyta abba a  mondókáját,  mint tettem én is.  Mégis-mégis úgy gondolom,  hogy a  történetet  be kell fejezni, bár a  vége  már  nem  túl  izgalmas -  legalábbis  az  olvasó  számára. Nekünk  azért  akadtak  még  érdekességek a  hátralévő  két  napban  is, de  ezek  csak  olyan  kis  mindennapos  problémák  voltak.  

  Ezekre  a  napokra  már  nem  terveztünk  semmi  különös  programot,  csak  egyszerűen  élveztük,  hogy  itt lehetünk  és éljük  a  mediterrán  vakáció  napjait.  Sétáltunk  a  városban,  körülnéztünk  a  boltokban,  beültünk  ebédelni  egy vendéglőbe  és  kipróbáltuk  a  napi  menüt.

 

  ( Zárójelben  el is mondom  a  részleteket :  A  vendéglő  egy kis  mellékutcában  volt,  nem  messze  a  strandlejárótól,  néhány  asztal  alkotta  a  kinti  terasz-részt.  Nem  volt  túl  sok  vendég,  nem  is  ültek  minden  asztalnál,  bent  pedig  teljesen  üres  volt  az  étterem.  Gondolom,  főidényben  ez  nem  így  szokott  lenni, de  hát  mégiscsak  október  volt,  bár  az  időjárás  teljesen  nyárias  volt,  és  ez  ott  teljesen  természetesnek   tűnt.  A  menüt  úgy  kell  elképzelni,  hogy  meg  volt  adva  az  ára,  és  az  ezen  belül  rendelhető  ételek  listája,  így  szinte  szabadon  lehetett  összeállítani,  lehet,  hogy  egyébként  is  ugyanezeket  rendeltük  volna.

   Menü I :  Fokhagymás  pirítós  baguette,  sült  hús  körettel, salátával,  krémes  sütemény (férj)

   Menü II :  Fokhagymás  pirítós  baguette,  rántott  tintahal-gyűrűk  salátával,   karamell-flan  (én)

               Ilyen  képek  díszítették  az  étterem  falait  -  életképek  a  portugál  múltból
                                                             ( természetesen  azulejo)
                                

Kellemesen  elköltöttük  kis  ebédünket,  ittunk  egy  kávét,  elnézelődtünk,  zajlott  előttünk  az  utcán  az  élet.  Majd,  amikor  kellő  erőt  éreztünk  magunkban,  hogy  felálljunk,  elindultunk  a  délutánba.)

  

   Mit  is  csináljunk  egy  ilyen  szép  napos  délutánon ,  amikor  már  csak  másfél  nap  van  hátra  a nyaralásból  és  50  méterre  van  a strand?  Nem  nehéz  kitalálni,  hogyan  döntöttünk.  

 

Az igazi nyaralás - 2.nap

Séta a belvárosban

      A szombati megérkezés és a kiadós alvás után vasárnap reggel csodás verőfényes napra ébredtünk. Olyan volt a hangulata, mint régen, iskolás koromban, vakáció idején. Nem volt csörgő óra, sietős készülődés, feladat, felelősség, csak a napsugár és a csend, némi madárcsicsergéssel vidámítva.

       Férjuram már persze előbb felkelt, kiült a teraszra, olvasott egy kicsit, várta, hogy felébredjek.

       Aztán csodásan, ráérősen megreggeliztünk, a 2 terasz közül a naposabbat választottuk, élveztük a meleg napsütést és kilátást a környékre, a sok zöldre és a fehér házakra. Majd összeszedelőzködtünk és elindultunk felderíteni a várost.

       Néhány perc múlva, 2-3 körforgalom után már bent is voltunk az óvárosban. Ügyesen leparkoltunk az egyik kis ferde utcában az egyetlen üres helyre. Albufeira fekvése az ilyen magamfajta alföldi születésű ember számára igazán érdekes : a tengerrel párhuzamosan emelkedik a hegy, nem túl magas, de azért hegy, egészen közel a vízhez, így előbb fel kell menni az emelkedőre, hogy aztán legurulhassunk a part felé. Ennek megfelelően az utcák is természetesen föl-le kanyarognak és persze többnyire egyirányúak.

     Ahol egy kicsit nagyobb sík felület van, no ott van a főtér. Igazán hangulatos a belváros, különlegessége a hegybe vájt alagút, ahol a bevásárló utcából közvetlenül a strandra lehet kijutni ( csak gyalogosan) Ha pedig valaki nem megy le a főtér felé, hanem fentről akar a strandra jutni, mehet a lépcsőn, vagy pedig lifttel - mert az is van. Beszáll a nyaraló az utcán a liftbe, és hipp-hopp, kiszáll a strandon.

A strandra vezető alagút

Kilátás a vendéglőből

      Kicsit sétálgattunk a központban, ahol természetesen egymást érik a különböző kis üzletek és vendéglők. Be is ültünk egy kis étterembe, fent a part fölött, szép kilátással a tengerre. Szeretjük a halakat és a tengeri herkentyűket, kihasználtuk az alkalmat és természetesen ilyesmit rendeltünk - grillezett szardíniát és tintahalat salátával. ( Ha itthon is ilyen koszton élnék és annyit gyalogolnék, mint nyaraláskor szoktam, nem lenne baj a súlyommal.)

      Ebéd után szépen leballagtunk a strandra, leheveredtünk és élveztük az édes semmittevést. Körülöttünk zajlott az élet - gyerekek futkorásztak, labdáztak, homokvárat építettek - a szülők mindenféle nyelveken kiabáltak utánuk ( leginkább francia, angol, német, de szlávot is hallottam, érdekes, magyart nem, pedig magyarok mindenhol szoktak lenni ). Nem volt olyan tömeg, mint főszezonban , nem volt zavaró, inkább megadta a strand hangulatát. 

Nagyon szeretek ellazulva heverészni a meleg homokon, a fényben, az ember feloldódik  a borús, lehangoló napok után, megpróbál feltöltekezni energiával testileg-lelkileg. Szárazföldi lény vagyok, de órákig el tudom nézni azt az irdatlan nagy vizet. Régebben olvasni szoktam a strandon ( is, mint mindenhol - villamosmegálló, vonat, orvosi váró) - de most már inkább nézelődöm, az élet sokszor érdekesebb, mint az írott változata.

szikla a strandon

     Már lefelé ballagott a nap, amikor hazafelé indultunk, majd a teraszon vacsorázva vártuk meg, míg besötétedett.

 (Mint a moziban, a romantikus filmekben szokás. Nagy kár, hogy már nem vagyunk húszévesek.)