Az igazi nyaralás - 2.nap

Séta a belvárosban

      A szombati megérkezés és a kiadós alvás után vasárnap reggel csodás verőfényes napra ébredtünk. Olyan volt a hangulata, mint régen, iskolás koromban, vakáció idején. Nem volt csörgő óra, sietős készülődés, feladat, felelősség, csak a napsugár és a csend, némi madárcsicsergéssel vidámítva.

       Férjuram már persze előbb felkelt, kiült a teraszra, olvasott egy kicsit, várta, hogy felébredjek.

       Aztán csodásan, ráérősen megreggeliztünk, a 2 terasz közül a naposabbat választottuk, élveztük a meleg napsütést és kilátást a környékre, a sok zöldre és a fehér házakra. Majd összeszedelőzködtünk és elindultunk felderíteni a várost.

       Néhány perc múlva, 2-3 körforgalom után már bent is voltunk az óvárosban. Ügyesen leparkoltunk az egyik kis ferde utcában az egyetlen üres helyre. Albufeira fekvése az ilyen magamfajta alföldi születésű ember számára igazán érdekes : a tengerrel párhuzamosan emelkedik a hegy, nem túl magas, de azért hegy, egészen közel a vízhez, így előbb fel kell menni az emelkedőre, hogy aztán legurulhassunk a part felé. Ennek megfelelően az utcák is természetesen föl-le kanyarognak és persze többnyire egyirányúak.

     Ahol egy kicsit nagyobb sík felület van, no ott van a főtér. Igazán hangulatos a belváros, különlegessége a hegybe vájt alagút, ahol a bevásárló utcából közvetlenül a strandra lehet kijutni ( csak gyalogosan) Ha pedig valaki nem megy le a főtér felé, hanem fentről akar a strandra jutni, mehet a lépcsőn, vagy pedig lifttel - mert az is van. Beszáll a nyaraló az utcán a liftbe, és hipp-hopp, kiszáll a strandon.

A strandra vezető alagút

Kilátás a vendéglőből

      Kicsit sétálgattunk a központban, ahol természetesen egymást érik a különböző kis üzletek és vendéglők. Be is ültünk egy kis étterembe, fent a part fölött, szép kilátással a tengerre. Szeretjük a halakat és a tengeri herkentyűket, kihasználtuk az alkalmat és természetesen ilyesmit rendeltünk - grillezett szardíniát és tintahalat salátával. ( Ha itthon is ilyen koszton élnék és annyit gyalogolnék, mint nyaraláskor szoktam, nem lenne baj a súlyommal.)

      Ebéd után szépen leballagtunk a strandra, leheveredtünk és élveztük az édes semmittevést. Körülöttünk zajlott az élet - gyerekek futkorásztak, labdáztak, homokvárat építettek - a szülők mindenféle nyelveken kiabáltak utánuk ( leginkább francia, angol, német, de szlávot is hallottam, érdekes, magyart nem, pedig magyarok mindenhol szoktak lenni ). Nem volt olyan tömeg, mint főszezonban , nem volt zavaró, inkább megadta a strand hangulatát. 

Nagyon szeretek ellazulva heverészni a meleg homokon, a fényben, az ember feloldódik  a borús, lehangoló napok után, megpróbál feltöltekezni energiával testileg-lelkileg. Szárazföldi lény vagyok, de órákig el tudom nézni azt az irdatlan nagy vizet. Régebben olvasni szoktam a strandon ( is, mint mindenhol - villamosmegálló, vonat, orvosi váró) - de most már inkább nézelődöm, az élet sokszor érdekesebb, mint az írott változata.

szikla a strandon

     Már lefelé ballagott a nap, amikor hazafelé indultunk, majd a teraszon vacsorázva vártuk meg, míg besötétedett.

 (Mint a moziban, a romantikus filmekben szokás. Nagy kár, hogy már nem vagyunk húszévesek.)

Közbevetés

    Némileg elhanyagoltam szegény blogot, de vannak mentségeim. Egy kicsit beteg voltam, aztán fáradt voltam, aztán lusta voltam, aztán nem értem rá, aztán még ezer más történt. Majd egyszer azokról is írok, hogy ne felejtsem el. Most pedig Portugália következik, mert arra jó emlékezni.

     Portugália területe kb. akkora, mint Magyarországé, a lakosság száma is közel azonos. Az emberek hangulata ott is visszafogott, nem olyan életöröm teli, mint a többi mediterrán országban ( merthogy nem a Földközi-tenger, hanem az Atlanti-óceán hullámai verdesik? Ennek a portugál hangulatnak neve is van, úgy hívják : saudade - magyarra melankolikus elvágyódásnak fordítják. Állítólag ránk is a sírva-vigadás a jellemző.)

    Ezzel aztán a két ország hasonlósága véget is ér, mert mind a földrajza, természetvilága, történelme egészen más. Ezt viszont nem fejtem ki itt részletesen, akit érdekel az ország, úgyis utána néz. Úgyis csak sztereotípiákat tudnék írni, távirati stílusban, azt pedig mi sem szeretjük, ha rólunk úgy gondolkoznak mások. Mi nyaralni voltunk, tehát a déli részén jártunk, ott is a tipikus nyaraló-helyeken, így az ország valódi életébe, történelmi emlékeibe nem sok betekintést nyertünk.

     Algarve - az egykori Nyugat-Andalúzia kellemes klímájú, festői sziklás-fövenyes tengerpart, ahol az utóbbi néhány évtizedben a turizmus fellendülése miatt a  hangulatos falvak  modern üdülőhelyekké alakultak. Szerencsére a parttól távolabb még találunk kevésbé kommerciális,  arabos jellegű falvakat is..

     Földrajzi elhelyezkedése szerint Tunisszal, Szicíliával, Rodosszal fekszik egy magasságban. Évi napsütéses óráinak száma "hajszálpontosan" 3179! (irodalmi adat ), a hőmérséklet ritkán süllyed +10 C-fok alá. (Ezt ellenőriztük, mert egész télen figyeltük az időjárás-jelentésben az ottani értékeket, és mikor egész Európa didergett, ott akkor is  prímán sütött a nap, és tényleg 10 fok felett volt.)

     A 150 km hosszú part 50 üdülőhelye közül a legnépszerűbb Sagres, Praia de Luz, Lagos, Alvor, Praia de Rocha, Armacao de Pera, Albufeira, Faro és Armona szigete.

    Algarve az arabok emlékét őrzi, a Nyugat-Andalúzia nevet is ők adták neki. 538 éven át uralkodtak itt, volt idejük, hogy rányomják bélyegüket a táj arculatára. Érthető, hogy a helyi nyelv egész Európában itt őrzött meg legtöbbet az arab nyelvből. Innen terjedtek el a vízemelő gépek, a gémeskutak, a csempék.

    Jelentős az algarvei nép- és műköltészet, még ma is élnek a népi táncok, a fado, a fandango vagy az ünnepi corridinho, amelyet a lányok fekete ruhában járnak.

   Szinte ideális éghajlatával az országban Algarve a legnépszerűbb úticél. A fő vonzerőt természetesen a hosszan elnyúló, hol homokos, hol bizarr formájú sziklákkal szabdalt és barlangokat rejtő tengerpart jelenti, ahol aztán búvárkodni is lehet és érdemes.
   Az egyéb látnivalókat meghatározza, hogy az országnak ez a legdélebbi tartománya volt a legtovább mór fennhatóság alatt - egészen  a XIII. század végéig, emiatt itt érzékelhető leginkább az arab hatás.

Albufeira - szombat - folytatás

Virágok

a ház körül

A lépcső

   Ott hagytam abba néhány héttel ezelőtt, hogy megérkeztünk. Ezután következtek a szokásos dolgok, bejelentkezés a recepción, információk, kulcsok, stb.

    Kaptunk egy térképet is, különben tényleg nehezen találtuk volna meg az apartmant. Az egész nyaraló-komplexum domboldalra épült, kanyargós utakkal, lépcsőkkel, sok zölddel. Nagyon hangulatos, de az első pillanatban eléggé nehezen áttekinthető. a térkép segítségével viszont nem volt nehéz a dolog. 

      Az első benyomások mindig sokat számítanak, amikor egy új szálláshelyre benyit az ember. Nagyon hangulatos kis lakásba léptünk be ( ha jól meggondolom, nem is olyan kicsi - jó lenne Pesten egy ekkora ) volt benne minden, ami kell, még kandalló is. Más fűtési lehetőséget nem láttunk, gondolom télen lehet rá szükség néha. Gyorsan lepakoltunk, kinyitottuk az erkélyajtót, hogy szellőztessünk egy kicsit, no meg hogy szemügyre vegyük a kilátást. Nem volt persze olyan grandiózus, mintha a tenger partján lenne, de hangulatos volt a fehér házakkal, a sok zölddel, szemben a másik hegyoldallal. 

      Egyelőre még ki sem pakoltunk, igyekeztünk a  mini-marketba bevásárolni. Ahhoz képest, hogy autóval mekkora kerülővel lehetett feljutni, csak egy lépcsőn kellett lemenni, már ott is voltunk a boltnál. Térültünk-fordultunk, és már vittük is a zsákmányt. Fent aztán elterültünk az ágyon, hogy egy picit pihenünk, aztán szétnézünk még, mielőtt beesteledik. No, ebből nem lett semmi, mert úgy elaludtunk, hogy csak késő este ébredtünk fel, de akkor sem egészen. Épp csak átöltöztünk, aztán aludtunk tovább.

Őszi nyaralás, 1.nap

     Vegyes érzésekkel indultunk el erre a koraőszi üdülésre, eddig nyaralni általában nyáron szoktunk. Ugyanakkor ígéretesnek tűnt, hogy itt hagyva a beköszöntő hűvös, őszies időt, még egy kis nyarat lopjunk magunknak. Kora hajnalban, nyirkos hidegben indultunk itthonról, de legalább az eső nem esett. 1/4 5 körül érkeztünk a parkolóba, ahogy előre jeleztük is. Onnan a kisbusszal átmentünk a reptérre (2A). Elég korán érkeztünk, még várni kellett jócskán. Minden simán és gördülékenyen zajlott, csak a biztonsági kapu nálam jelzett, így aztán végigvizsgáltak, ahogy azt kell. A cipőt is le kellett venni. Persze, nem volt  nálam semmi, ami tilos lett volna.

   A repülőn jó helyünk volt, ablak mellett, jól lehetett látni. Nagyon szeretek repülni, felülről nézni a térképszerű tájat. Még sötét volt, amikor felszálltunk, lent sok-sok apró fény mutatta a lakott helyeket, lehetett találgatni, hol járunk. A gépen voltak monitorok. a reklámfilmek mellett időnként a térképet is mutatták, így láthattuk a repülési adatokat ( magasság, külső hőmérséklet) és a gép útvonalát.

 Csodás, felhőtlen volt az idő, ennyire zavartalanul talán még nem is láttam Európát így felülről. Persze közben zajlott az élet, ettünk, ittunk, kávéztunk, a monitort is néztük (-néztem, mert divatbemutatót vetítettek-).     Egyszer csak kitekintve azt vettem észre, hogy a Riviéra, a Cote d' Azur felett vagyunk. Majd kiesett a szemem, úgy próbáltam eligazodni a lenti tájon. Aztán átrepültünk Barcelona fölött, majd lefelé a spanyol partok mellett, és befordulva a szárazföld felé, célba vettük Lisszabont. Még jó sokat kellett azért repülni, míg átszeltük a félszigetet, hihetetlen szép és érdekes volt látni a hegyeket, a kanyargó folyókat,  valahol közben sok-sok tavat. A végén volt az igazi, amikor Lisszabon fölé érve, túlrepülve, messze az óceán fölé, majd visszakanyarodva landoltunk, közben szinte súroltuk a házak tetejét, s remekül látszott a Vasco da Gama híd, ami egyszerűen csodálatos volt fentről.

  Sima landolás után a szokásos dolgok következtek,  besétáltunk, a csomagok viszonylag hamar megérkeztek, mehettünk utunkra. Na, addigra már egy kicsit éreztük a korai kelés hatását, gondoltuk, iszunk egy kávét, mielőtt az autó-kölcsönzés nehéz feladatához fognánk. Először is egy kicsit körül kellett nézni, hogy mi merre van, mert elég nagy a repülőtér, és rengeteg ember nyüzsgött össze-vissza. Szerencsére jól ki volt írva minden,  nem volt nehéz tájékozódni. Az autókölcsönzést sem először csináltuk, de azért mindig izgalmas, hogyan értjük meg egymást az ügyintézővel, milyen autót kapunk, stb. Végül mindig jól alakulnak a dolgok. Kis kocsit kértünk, egy Toyota Yaris lett az utitársunk erre a hétre. Ilyen még eddig úgyse volt.

   Elindultunk, s két perc múlva egy 4 sávos körforgalomban találtuk magunkat, ahol közben lámpák is voltak, és egyelőre azt sem tudtuk, merre akarunk menni. Itthon ugyan megnéztük természetesen a térképet, ki is nyomtattuk, meg terv is volt, hogy merre kell majd menni, de a valóság persze más. Néztem a táblákat, mert az az én dolgom, és elindultunk dél felé, az autópálya felé. Nem is volt semmi baj, csak ez nem az a pálya volt, amit a férjem kinézett, de végül tökéletes volt, mert a Vasco da Gama  hídon keresztül vezetett. Így, bár nem terveztük, de ezt a nevezetességet mégis láttuk, sőt ki is próbáltuk. Jó hosszú..

  Mentünk, mendegéltünk, közben jó meleg volt, tűzött a nap, merthogy dél körül járt az idő. Úgy döntöttünk, hogy most már egyenesben vagyunk, megállunk egy kicsit pihenni. Aztán még vagy kétszer hasonlóképpen. Kezdtük nagyon fáradtnak érezni magunkat, fel kellett egy kicsit frissülni közben, ráértünk, nem kellett sietni. Nagyon élveztem volna az utat, ha a szemem nem égett volna annyira az álmosságtól és a szikrázó napsütéstől. Bár ugye mi akartunk napsütéses, meleg helyre utazni, egy szavunk se lehetett az időjárásra. Egy új országot felfedezni, még ha csak egy hét nyaralás idejére is, felületesen, nagyon izgalmas dolog. Ebbe beletartoznak nemcsak a nevezetességek, hanem olyan hétköznapi dolgok, mint a közlekedés, a vásárlás, a táj, az útjelző táblák.

   240 -250 km megtétele után megérkeztünk Albufeirába. Viszonylag könnyen megtaláltuk a szállásunkat, ami nagy megkönnyebbülést jelentett. ( Merthogy ez nem mindig sikerült ilyen egyszerűen.)

                                                       Albufeira, kilátás a teraszról

Őszi nyaralás

 

 

    Már lassan két hete, hogy visszajöttünk az októberi nyaralásból, lassan letisztulnak az emlékek, visszailleszkedünk a mindennapokba. Igazán szerencsénk volt, még itthon is egész jó idő volt, amikor elmentünk, ott pedig ragyogó nyár fogadott bennünket. Közben itthon elromlott az idő, dehát azt mi tudomásul sem vettük, oly távoli volt a hétköznapok világa. 

    Hol is voltunk ?  Albufeira tenger (ill. óceán-)parti nyaralóhely Portugáliában, Algarve-ban.Tipikus üdülőhely, sok turistával, vendéglővel, szuvenír-bolttal, és tengerparttal, homokos stranddal, kék éggel, fehér házakkal. Igen nemzetközi a nyaraló-közönség, sok az angol, de gyakori a francia szó is.  A portugálok , mint vendéglátók, nagyon kedves és figyelmes emberek, természetesen mindenki tud angolul, aki kapcsolatba kerül a vendégekkel. (Ilyenkor egy kicsit mindig szégyenkezem, mert ezt én nem mondhatom el magamról.)  Nem komoly mentség, hogy annak idején még nem az angolt favorizálták az iskolában. Azért elboldogulunk , a legszükségesebb dolgokat el tudjuk intézni, végülis elég rutinos utazók vagyunk már, de azért mindig izgalmas a dolog.

   Kezdődik mindjárt a készülődéssel, tájékozódással, mit is lehet tudni a helyről, ahová megyünk, milyen az időjárás, milyen a környezet, milyenek a szokások. Mivel a szállás többnyire nívós, amiatt nem szoktunk aggódni, de az utazás azért általában tartogat izgalmat, és ahogy telnek az évek, egyre jobban elfáradunk , mire odaérünk. Ugyanakkor én nagyon élvezem az út minden pillanatát,  még a várakozást is, akár a repülőtéren, akár máshol.

    Ennyit előljáróban, majd folytatom.

Őszi nyaralás; megérkeztünk Portugáliába

 Lisszaboni repülőtér, érkezési oldal

A csomagokra várva

Házassági évforduló

             

   Meg kell emlékeznem róla, hogy Á+Á-nak eljött az első házassági évfordulója. Kívánunk nekik még sok-sok boldog, együtt töltött évet, éljenek egészségben és elégedettségben.
   Most nincs új fénykép, inkább felidézem a tavalyi esküvői képeket.